Végül (egyelőre) még egy szigetcsoport (ígérem, hogy nem utoljára)! Ez az, ahova valószínűleg sose fogok eljutni, viszont mostanában gyakran hallani róla a hírekben (hogy otthon is, azt nem tudom).
A Senkaku-szigetek a Kelet-Kínai-tenger egy kis, lényegében lakatlan szikla-csoportja, amely Ishigakitól (Japán) mintegy 170, Tajvantól 180, Kína partjaitól pedig 300 km-re fekszik. Jelenleg ez a három ország vitatkozik hovatartozásán, amelynek érdekes háttere és okai vannak.
Egészen a 20. század végéig gyakorlatilag senkit sem érdekelt, hogy kié legyen ez a csupasz sziklahalmaz. 1895-ben Japán, miután néhányszor körbehajózta és megállapította, hogy lakatlanok (és lényegében értéktelenek, művelésre alkalmatlanok), kijelentette, hogy sajátjának tekinti, és felállított az egyik szigeten erről egy emlékművet.
Ez ellen senki nem tiltakozott, egészen az 1970-es évekig. Kína ekkor fedezte fel ugyanis, hogy a környező vizekben (ráadásul a Kína felé eső oldalon) kihasználható tengeralatti kőolaj- és földgázmező rejlik. Innentől kezdve váltak a dolgok izgalmassá, hiszen ez már fontos indok volt mind Kína, mind a tőle elszakadt Tajvan számára, hogy magáénak követelje a területi felügyeletet.
Ez persze a három ország magánügye lehetne, de a közelmúlt eseményei már egészen magas szintű nemzetközi "szituációt" eredményeztek. 2010. szeptember 7-én a Japan Coast Guard elfogott egy kínai halászhajót, amely - ugyebár szerintük - számára idegen, azaz japán felségvizeken hajózott, sőt illegális tevékenységet folytatott, azaz halászott. Az elfogás nem volt túl egyszerű, a halászhajó menekülni próbált, ezért két japán rendőrhajónak is nekiütközött, közben súlyos károkat okozva. A kapitányt elfogták és letartóztatták, a hajót meg kiutasították.
Elindult a kínai felháborodás! Pekingben, Sanghajban tüntetni kezdtek, és japánellenes transzparensekkel idegesítették a japán nagykövetséget, sőt, diplomáciai eszközökkel megakadályoztak számos kulturális rendezvényt, kapcsolatot, turizmust, kereskedelmet a két ország között. A japánok a nyomásra végül szept. 24-én elengedték a kapitányt; ami hibás lépés volt, mert ő hazatérve azonnal közölte, hogy újabb hajóval visszatér majd a térségbe, a kínaiak meg fennhangon éljenezték "sikerüket", mondván Japán lényegében beismerte, hogy nem jogosan fogták el a kapitányt. Sőt, egyre hangosabban, állami szinten is el kezdték követelni, hogy Japán kérjen bocsánatot, fizessen kártérítést, stb. Na erre már a japán külügyminiszternek is elege lett, többszörös nyilatkozatban leszögezte, hogy jogosan léptek fel, bocsánatot nem fognak kérni, sőt ők kérnek Kínától kártérítést a Coast Guard hajóiban okozott károkért.
Még mindig nem lenne mindez túl nagy - legfeljebb regionális - probléma, ha azért ezek a szigetek, egész Okinawa Prefektúrával együtt (amihez tartoznak) nem jelentenének az USA számára is fontos, stratégiai jelentőségű helyet. Már az 1951-es San Francisco-i amerikai-japán békeszerződésben úgy szerepeltek a szigetek, mint Okinawa és a többi, azaz amerikai fennhatóság alá kerültek, egészen 1972-ig, amikoris visszajuttatták Japánnak. Ezt a szerződést (vagy annak ezt a részét) Kína vagy Tajvan vagy bárki más sose támadta meg, tehát Japán jogosan gondolja, hogy a "hallgatás beleegyezés" alapon mindenki elismerte, hogy a Senkaku az övék.
A halászati lehetőségek beszűkülésével és az új fosszilis szerves tüzelőanyag-lelőhelyek felfedezésével azonban a helyzet már birizgálja a kedélyeket. Tajvan szeptember 15-én aktivistákkal megrakott "halászhajót" küldött oda, amelyet a japánok megint visszafordítottak. Kína - aki Diaoyu-szigeteknek nevezi a szóban forgó öt sziklát - bejelentette, hogy a halászait segítő őrnaszádokat küld majd a térségbe. Japán (vagyis Okinawa kormányzója) erre azt sürgeti, hogy a kormány telepítsen "SDF"-et, azaz Self Defense Forces-t (Önvédelmi Haderőt, azaz japán katonaságot) valamelyik szigetre. És hát az USA, a térség önjelölt őrző-védője se fogja az egészet ennyiben hagyni...
A Senkaku-szigetek (az angol nyelvterületen Pinnacle-szieteknek is nevezik őket) 5 sziklából áll, összterületük 7 négyzetkilométer. A legnagyobb, már tényleg szigetnek nevezhető Uotsuri-jima, amelyen egy endemikus vakondfaj él, a Mogera uchidai. Sajnos a szigetre 1978-ban kecskéket telepítettek, amelyek száma ma eléri a 300-at. Hatásuk a környezetre katasztrofálisnak várható.
Érdemes még megemlíteni Minami Kojima szigetét, amely ugyan csak 0,4 négyzetkilométer, de egyike a ritka rövidfarkú albatrosz (Phoebastria albatrus) utolsó, érintetlen fészkelőtelepeinek.
