Kurita kolléga (tavaly végzett diák a laborban, jelenleg PhD ösztöndíjas) a Goniurosaurus gekkók nagy szakértője. Alig két éve van itt Okinawán, de majdnem minden barlangot felkutatott, és mivel nem csak a gekkókra, hanem minden más élőlényre is figyel, így rendszeresen kérek tőle tanácsot, hova érdemes még elmennem. Különösen a sziget déli része érdekel, ami ugye a legsűrűbben lakott rész, és meglehetősen nehéz fölfedezni a még kevéssé bolygatott, ígéretes élőhelyeket. Yaese falu környékén egyszer már mutatott egy barlangot, amelyben Japán faunájára új (igaz, valószínűleg ember által behurcolt) ikerszelvényesfajt találtam (Chondromorpha xanthotricha). A róla szóló cikkem a közelmúltban jelent meg a Biological Magazine Okinawa c. helyi folyóiratban.

Nemrég egy másik, szintén Yaeséhez közeli barlangra hívta fel a figyelmemet. Már a térképen érdekesnek tűnt: magánterületen fekszik, egy eléggé veszélyes, meredek sziklafalon nyílik, csak kötél segítségével lehet feljutni hozzá. A jó kutatót semmi sem tartja vissza: és amikor Kurita közölte, hogy denevérek, gekkók "hemzsegnek" a barlangban, és mintha ezerlábút is látott volna, azonnal elhatároztam, hogy ide muszáj nekem is bemennem.

Ahogy a helyszínre érkeztem, kissé elbizonytalanodtam... Az út a falhoz valóban egy kissé rendezetlen telken át vezetett. Itt a képen jobboldalt azonban nem a lakóház látszik: az a komoly betonépület bizony egy kripta, s a valódi (élő) tulajdonos a kissé hátrább lévő, összetákolt építményben leledzik. Feltehetően, ugyanis kb. 10 percnyi várakozás, köszöngetés után nem vártam tovább hanem átöltöztem a barlanghoz, és átvágtam a mekegő kecskékkel, kukorékoló kakasokkal tarkított területen, hogy felkapaszkodjak a bozótos sziklafalra.

Felmásztam hát a barlanghoz, és bepillantottam a bejáratra. Rögtön csontok fogadtak - ez nem annyira meglepő, hiszen Okinawa legnagyobb részén a világháború, az okinawai csata idején a lakosság a barlangokat használta menedékhelyül. És mivel a japán katonák rémhírterjesztése folytán az amerikaiaktól nagyon féltek, rengetegen követtek el öngyilkosságot vagy csak haltak meg egyszerűen az éhezéstől, a sebesülésektől az Acéltájfun borzalmas három hónapja alatt. Bárhová megy ma is az ember, a barlangokban nagy valószínűséggel bukkan embercsontokra, néha pedig összetört urnákra, amik a korábban természetes temetkezési helyül használt nyughelyek háborús maradványai.

Miután a szellemekkel megegyeztem, hogy nem bántjuk egymást, a tágas bejárattól  beljebb haladva a barlang fokozatosan beszűkült, s aztán már csak törpejárásban, guggolva lehetett átjutni egy folyosón. Ahogy a kinti nappali fény is végleg eltűnt, a zseblámpámnál már láttam, hogy bent viszont újra kitágul az üreg, és néhány lépés után ott álltam a csipogó denevérekkel teli nagy teremben.

A falon függeszkedő aprócska denevérek a Riukiu patkósdenevérekhez tartoztak. Egy újabb elemzés szerint ezek a populációk Tajvantól Japán főszigeteiig húzódva ugyanannak a fajnak a különféle elszigetelt és önálló evolúciós fejlődésnek indult alfajai - Okinawa szigetén a Rhinolophus pusillus pumilus nevet kapták. A barlang alját természetesen vastag guanóréteg, és itt-ott elpusztult denevérek tetemei borították.

Nekiálltam kotorászni az agyagos talajon, fölforgatni a laza köveket és óvatosan keresgélni a sötétben rejtőző, apró barlangi gerincteleneket. Nem is tartott sokáig, mire rábukkantam a Dolichoglyphius asper nevű, fehéres színű, csak a Riukiu-szigetekre jellemző, barlangi ezerlábúra.

Rajta kívül előkerült a többi, szokásos barlangi állat is: az óriás pókszázlábú:

... a különleges rövid szálfarkú (Schizomida):

... és a gyönyörű riukiu talajlakó leopárdgekkó is:

Körülbelül három órát töltöttem a barlangban. Amikor kijöttem, még mindig tűzött a nap, és olyan érzésem volt, mintha valami teljesen más világból tértem volna vissza. A kirándulást a közeli tengerparton fejeztem be: lemostam sáros csizmámat, és gyönyörködtem a naplementében. Az egyik szikla olyan volt, mintha a kőfej (mondjuk Perry kapitányé) a lemenő napba szeretett volna harapni...

Másnap, amikor a laborban elmeséltem a kalandjaimat a kollégáknak, kiderült a barlang neve is: Hananda-cave, azaz ハナンダー洞窟.