Már amikor először hajtottam Okinawán az 58-as úton a legészakibb pont, Cape Hedo felé, feltűnt egy tábla az út mellett: „Godzilla Rock Returns”! Meg se álltam, nem is értettem, miről van szó, s csak jóval később, egy másik alkalommal mentem vissza lefényképezni a táblát.

A Godzilla filmekről természetesen hallottam, láttam is a legújabbat, a hollywoodi verziót, Matthew Broderickkel és Jean Renoval 1998-ból. Azt is tudtam, hogy Godzilla egy japán tengeri szörny, legenda, így hát rákerestem, és meg is találtam az első, eredeti Godzilla-filmet. Ishiro Honda rendezte, 1958-ban készült, természetesen fekete-fehérben. Még élénken él (ma is) a japánok emlékezetében az atombomba, s a film tehát arról szól, hogy az amerikai, tenger alatti kísérleti nukleáris robbantások kimozdítanak egy 2 millió évvel ezelőtti ősállatot a mélytengeri rejtekéből, amely aztán a felszínre jön és elkezdi a hajókat, embereket, városokat támadni, pusztítani. Van a filmben őslénytudós biológus, lelkes fiatal kutatósegéd, széplány, szerelem, féltékenység, sérült, őrült fizikus-zseni, s a szörnyet végül valami szuperúj, hadifegyverként is használható oxigénelvonó készülékkel pusztítja el a meg nem értett őrültzseni, aki mellesleg szintén szerelmes az őslénytudós szép lányába…

A film óriási sikert aratott Japánban, s bár technikai megjelenítése enyhén szólva „korabeli”, ma már megmosolyogtató, tagadhatatlan, hogy ma is van valami szokatlan „bája” a történetnek és a vonatszerelvényeket „habzsoló” óriás plüssárkánynak… Rengeteg folytatása, ismétlése készült a filmnek, Godzilla feltámadt, újraéledt, majd összehozták mindenféle más szörnyekkel, King Konggal, Frankensteinnel, a "Dolog"-gal, Megalonnal, bionikus szörnyekkel, akármivel. Talán kettő „remake” emelkedik ki a sorból, az 1985-ös japán változatban Godzilla már Tokiót pusztítja el, a 1998-as amerikaiban pedig természetesen New Yorkra támad. A japánok nem nagyon tudtak elszakadni az eredeti, csipkéshátú plüssváltozattól, még a 2004-es új, a jövőben, földönkívüliekkel játszódó verzióban is ugyanúgy néz ki, míg az amerikai film digitális szörnye inkább a Jurassic Park dinoszauruszaira hajaz, a tojásból kikelő, éhes kis godzillák pont úgy néznek ki és viselkednek, mint az Őslénypark Velociraptorai a konyhában.

De mi köze van mindennek Okinawához és egy táblához az 58-as út szélén? A Godzilla-filmek óriási sikere hajthatatlan kiváncsiságot indukált a nézőkben, és hamarosan minden sziklában, természetes kőzetformációban a tengerből éppen kikászálódó Godzillát véltek fölfedezni.

Egész Japán tele van ilyen sziklákkal, itt csak kettő híresebbet mutatok be:

Az egyik Akita prefektúrában, a másik Hokkaido sziget Shiretoko nevű helye közelében vonzza a látogatókat.

Okinawa sem maradhatott le, és nem sok idő telt el, hogy valaki itt is ráfogja egy sziklára, hogy hasonlít Godzillára. 1970-ben a szikla így nézett ki:

Valóban olyan – szemben a többi, két lábon álló sárkánnyal –, mintha a tengerből épp most akarna kimászni egy így inkább mondjuk tengeri leguánra emlékeztető óriási hüllő.

Okinawát 1972-ben az amerikaiak visszaadták Japánnak, s nem sokkal később nagy léptékű építkezések kezdődtek a szigeten, amelyek természetesen útépítéseket is jelentettek. A sziget teljes északi részét körbekerítő 58-as út megépítésekor jópár sziklát, hegyoldalt kellett megbolygatni, alagutakat robbantani, leomlásokat megfékezni. Valószínűleg valamelyik ilyen nagyszabású átalakítás következtében, ma már kinyomozhatatlan mikor, egyszercsak leomlott a képzeletbeli Godzilla feje, amely addig a kezdetleges útra hajlott és épp a sziklaformáció különlegességét adta. A fej nélküli Godzilla már alig jelent valamit, az arrajárók többsége észre sem veszi, s valóban, elég merész fantázia kell ahhoz, hogy valaki – a naplementében amúgy nagyon szép – sziklában felfedezze a tengerből kimászó sárkányt.

Nem találtam meg pontosan, hogy kicsoda, talán a hajdani, 58-as film egyik okinawai származású közreműködője, vagy egyszerűen csak egy lelkes néző, mindenesetre elindított egy kampányt, hogy az elpusztult okinawai Godzilla-sziklát állítsák helyre. Dokumentálta a szikla eredeti kinézetét, táblákat helyezett ki és pénzt kezdett el gyűjteni a „Godzilla Rock Revival Plan”-ra. Hogy lesz-e eredménye a lelkes kezdeményezésnek, nehéz megmondani, mindenesetre ma már azt hiszem az út menti tábla sincs a helyén, a folyamatosan bővülő, növekvő okinawai építkezések következtében…