Tegnap végre, a sok tájfun után gyönyörű hétvége volt, és elindultam kirándulni a Motobu-félszigetre. Az autópálya végén már ezerszer néztem vágyakozva a bekerített, katonai területnek számító, szinte érintetlen, örökzöld szubtrópusi erdőt; s most hirtelen észrevettem, hogy egy út vezet a pálya szélén, s talán azon némileg megközelíthető az erdő!

Kyodát, az autópálya északi, utolsó kijáratát elhagyva tehát lefordultam a főútról és egy kis bolyongás után ráleltem az erdőbe vezető szakaszra. Egy kellemes, a tájfunok által ugyan némileg felforgatott erdei részletnél "leparkoltam", és nekiálltam kapirgálni, fakérget hántani.

Első zsákmányom egy különlegesnek tűnő félmeztelencsiga lett. Utánanézve az állat mibenlétének, érdekes dolgokra bukkantam.

A szóban forgó faj a Parmarion martensi nevű, a Heliocarionidae (szárazföldi csupaszcsigák) családjába tartozó állat. Érdekes külseje (az alig látható, rendszerint a köpennyel beborított sárga, vékony félháza) ellenére ez a faj egy invázív kártevő, amelynek a megjelenése Okinawán nem okoz különösebb örömet. Eredetét Délkelet-Ázsiára teszik, tudományra újként Kambodzsából írták le 1893-ban. Azóta Vietnamból, Malajziából, Szumátráról, Borneóról, Jáváról, Tajvanról és Japán déli részéről is jelezték. 2004-ben jelent meg Hawaii egyik szigetén.

Miért olyan izgalmas egy ilyen kis fura csiga megjelenése, elterjedése?

Köztudott, hogy jópár csigafaj terjeszt különféle betegségeket, illetve precízebben szólva köztigazdája olyan élősködőknek, amelyek közvetve az embert is megfertőzhetik. Így terjed például a májmétely, amely egyik fejlődési stádiumában az iszapcsigát "használja" lakóhelynek, abban szaporodik (ivartalanul), majd azt elpusztítva kikerül a növényzetre, ahonnan a legelő szarvasmarhák fogyasztják el. Hasonlóan köztigazdával terjed a galandférgek jópár faja is.

Délkelet-Ázsiában és a csendes-óceáni régióban létezik egy élősködő fonálféreg (Nematoda), az Angiostrongylus cantonensis, amely súlyos agyhártya- és agyvelőgyulladást tud okozni, ha az emberbe kerül. Köztigazdaként főként szárazföldi csigákban, de esetenként garnélarákokban is előfordul. Egyik leggyakoribb terjesztője a Achatina fulica nevű afrikai (madagaszkári) óriáscsiga, amelyet sajnos mindenfelé széthurcoltak, egyes országokban emberi táplálékként, fehérjeforrásként is. Okinawán a fonálféreg okozta betegséget (angiostrongyliasis) már a 70-es évek óta figyelemmel kísérik. Utoljára 2000-ben volt egy járványnak tekinthető, 7 fős megbetegedés - s mint kiderült, ennek okozója nem az afrikai óriáscsiga, hanem egy másik faj, nevezetesen az általam is megtalált sárgahéjú félmeztelencsiga volt.

Hogyan tud egy ilyen csiga megbetegedést okozni, hogy kerülhet be az ember szervezetébe? Ki az, aki ilyet megeszik?

A válasz az, hogy szándékosan nyilván senki, de a csiga apró, kifejletlen példányai ugyanúgy hordozhatják testükben a mikroszkopikus nagyságú, fertőző férget, mint a valóban fogyasztott afrikai óriáscsiga. És az ilyen picike, alig látható csigalárvák ott mászkálhatnak a saláta- és a káposztaleveleken, ami ha mosatlanul (de még ha mosva is), nyersen az asztalra kerül, bizony bejuttathatja a parazitát a szervezetbe. És a következmény ritkán marad el: hányással, rosszulléttel kezdődik, majd lázzal, fejfájással folytatódva komoly, szisztémás tünetek fejlődnek ki, amelyek kezeletlenség esetén halált is okozhatnak. A férgek az agyba kerülve agyhártyagyulladást, agyvelőgyulladást (meningo-encephalitist) okoznak, és nagyon  ritkán a szem üvegtestét is megtámadhatják.

A tanulság? Nagyon gondosan nézzük meg mindig mit eszünk, mit szolgálnak fel, sohase szedjünk és együnk leveleket közvetlenül a szántóföldről, és ha tehetjük, mindig főzzük meg a zöldséget!

Felhasznált irodalom:

Asato, R. et al. (2004): Changing epidemiology of Angiostrongyliasis Cantonensis in Okinawa Prefecture, Japan. - Japanese Journal of Infectious Disease 57: 184-186.

Hollingsworth, R.G. et al. (2007): Distribution of Parmarion cf. martensi (Pulmonata: Heliocarionidae), a new semi-slug pest on Hawaii Island, and its potential as a vector for human angiostrongyliasis. - Pacific Science 61: 457-467.