A budapesti Magyar Természettudományi Múzeum zoológusaként (http://zkorsos.fw.hu) évek óta foglalkozom Kelet-Ázsia ikerszelvényeseivel (Diplopoda). Ezek az állatok az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsébe tartoznak, ahova a Földön élő állatfajok 90 %-a. Nem tudjuk pontosan hány állatfaj él a Földön (1,5 milliótól 30 millióig terjednek a becslések), de 1 milliónál több a leírt ízeltlábúfajok száma, az biztos. Az ízeltlábúak közé soroljuk a legnagyobb fajszámú rovarokat (6 lábuk van), a pókszabásúakat (pókok, skorpiók, atkák stb., 8 lábuk van), és a rákokat (jellegzetes, ollós csoportjaiknak 10 lábuk van). Olyan kevéssé ismert állatok is ide tartoznak, mint a százlábúak (Chilopoda) és az ikerszelvényesek (Diplopoda), ezeknek sok, néha nagyon sok lábuk van, a százlábúaknak szelvényenként 1 pár, az ikerszelvényeseknek (vagy ezerlábúaknak) szelvényenként 2. A legtöbb lábú ikerszelvényesnek kb. 350 pár, azaz 700 lába van.
Az ikerszelvényesek alig ismert, de nagyon változatos, ősi csoport. Mintegy 12 ezer fajukat írták le eddig, de – főként a trópusokon – még számos ismeretlen faj létezik, összesen talán a 80 ezret is eléri a fajszámuk. Ez azt jelenti, hogy alig egyhatodát ismerjük a Földön ezeknek az állatoknak! Mindössze 100 kutató foglalkozik velük a világon, úgy hogy van bőven tenni, megismerni való.
Közép- és Kelet-Ázsia a múzeum megalakulása (1802) óta a kutatási témák középpontjában fekszik. Ehhez illeszkedve kezdtem el a Távol-Kelet, Korea, Vietnam, Tajvan ikerszelvényeseivel foglalkozni. 1987-ben voltam Észak-Koreában gyűjteni, majd számos expedíción jelentős mennyiségű anyagot hoztam haza a Természettudományi Múzeumba ezekből az országokból. Tajvanon összesen 7 alkalommal jártam, és külön kutatást indítottam Tajvan ikerszelvényeseinek vizsgálatára. A tajvani állatvilág három jelentős állatföldrajzi hatás nyomán alakult ki: az ázsiai kontinentális (himalájai), a keleti (orientális) japán, és a délkeleti, trópusi-szubtrópusi (Fülöp-szigeteki) csendes-óceáni befolyások érvényesülnek a szigeten. Mindemellett az évmilliókkal ezelőtti elszigetelődés számos bennszülött (endemikus) forma kialakulását is eredményezte.
Ehhez kapcsolódva terveztem kiterjeszteni kutatásaimat a Tajvanhoz északkelet felől kapcsolódó Riukiu-szigetvilágra, amely ízeltlábú-faunáját tekintve alig felfedezett, és sok újdonságot ígért. Levelet írtam az okinawai Riukiu Egyetem Trópusi Bioszféra-Kutató Központjába, Dr Hidetoshi Ota herpetológus professzornak, aki, miután meggyőződött róla, hogy szándékaim és eddigi eredményeim elég komolyak, 8 hónapra meghívott vendégprofesszornak Japánba.
Ez óriási lehetőségnek ígérkezett, és hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam az előkészületekbe. A Riukiu-szigetekről sem földrajzilag, sem történelmileg, hát még állattanilag szinte semmit nem lehetett tudni a magyar forrásokra alapozva, de a nemzetközi, angol szakirodalom is meglehetősen gyér. A Japánról szóló útikönyvek a Riukiu-szigeteket (Nansei-shoto) vagy teljesen kihagyják, vagy csak éppenhogy megemlítik, csupán kellemes, egzotikus tengeri üdülési, búvárkodási célpontként ajánlják.
2009. augusztus 4-én ide érkezve fokozatosan rájöttem, hogy mennyire izgalmas, bonyolult, gyönyörűséges és imádni való ez a szigetvilág. Kutatási tervem az volt, hogy minél több szigetre eljutva próbáljak mintát venni a talajban élő állatokból, és aztán azokat meghatározva, feldolgozva átfogó képet kapjak a Tajvantól Japán nagy szigetéig, Kyushu-ig húzódó, több mint 1000 km hosszú szigetlánc élőlényföldrajzáról (biogeográfiájáról), azaz hogy a különböző állategyüttesek a szigeteken mennyire hasonlítanak egymásra, hogyan függenek össze egymással, és hogyan alakulhattak ki az évmilliók során.
Alighogy megérkeztem, elhelyezkedtem és berendezkedtem egyetemi dolgozószobámba és lakásomba, máris indulhattam a szigeteket felfedező repülő- és hajóutak egyikére, a talán legizgalmasabbnak ígérkezőre, a déli Yaeyama-szigetek meglátogatására.
