Már régóta szerettem volna egy Okinawa környéki (vagy bármilyen, bárhol!) lakatlan szigetre eljutni. Eddig a legközelebb ehhez az aprócska Minna-jimán voltam, a Miyako-szigetek egyikén (ld a blogban "Miyako, Minna" címen), ami nagyon romantikus volt, de azért azon él két fivér, ha a sziget amúgy elég lakatlannak, elhagyottnak tűnik is.

Laborbeli kollégáim mondogatták, hogy itt Okinawától nyugatra létezik három kis sziget, a Keisei-szigetek tagjai (sokan még ezt a nevet sem ismerték): Nagannu-jima, Kamiyama-shima és Kuefu-jima. Ezek a szigetek valójában kis korallzátonyok, 0,1-0,3 négyzetkilométer területűek, növényzet csak kettőn van közülük, és valóban lakatlanok, bár látogathatók. Az internetes térképeken, Google Earth-en nincsenek rajta, ne is keressétek! Illusztrációul itt a GPS-es (i-gotU) nyomkövetőm jelvonala a Google Earth-ön; látszik hogy Nahától nyugatra a ködös semmibe mutat a Kelet-Kínai-tengeren. Hát ott töltöttünk egy éjszakát július 25-26-ra virradóan!

Persze ez a kirándulás nem holmi hajótörés vagy repülőgép-szerencsétlenség következménye volt (ld pl a "Cast Away" című kedvenc Tom Hanks-filmet :-)), hanem egyszerűen egy szervezett túra romantikus lelkületűeknek, vagy azoknak, akik csak egy kis kikapcsolódásra vágynak távol a világ zajától. No azért ez nem egészen így van: a reggeli sorbanállás a szigetre szállító hajónál már előre kissé lelombozta illúzióinkat, hogy mennyire leszünk egyedül a szigetecskén... Az interneten előzőleg mindenesetre nagyon vonzónak néztek ki a légifelvételek Nagannu-jimáról:

Az volt a szerencsénk, hogy előrelátólag mi úgy terveztük, egy éjszakát eltöltünk a szigeten, bérelünk egy kis faházikót, és élvezzük az éjszaka csendjét, az egyedüllétet. Hát ez így is lett, s ezt mindenkinek nagyon tudom ajánlani!

A kb 50-60 emberrel megtömött kis hajó gyönyörű, bár szeles időben végigrázkódott a hullámokon, és kb 20 percnyi út után megérkezett a sziget közepén (a képeken is jól látható) épített mólóhoz. A turisták azonnal szerteáramlottak, elsősorban persze a túloldalon lévő, bekerített, csodálatosan tiszta vízű strandhoz. Pillanatokon belül fölverték a napernyőket, s mindenki elhelyezkedett a parton vagy a vízben. Mi megkaptuk a kis faházunkat, lepakoltunk és szintén a strandon töltöttük a nap nagy részét. Búvárkodtunk (azaz snorkeleztünk) - mintha a Churaumi Akváriumban úszkáltunk volna, olyan élvezetes volt a korallzátony, a tiszta víz és a rengeteg hal!

Én persze nem bírtam ki, hogy a búvárkodás mellett ne nézzek körül a szárazföldön is: elmentem a sziget nyugati részére, ahol állítólag különleges tengeri madarak fészkelnek. Bár a fészkelési időn már jóval túl voltunk, mégis sikerült lencsevégre kapnom egy csomó szumátrai csért (Sterna sumatrana), amelyek szemmel láthatóan élvezték a szeles, napos időt.

Közben jött a délután, s a hajó készült visszavinni az aznapi turistákat. A strand kiürült, a szórakoztató cuccokat összepakolták, és végül a kiszolgáló személyzet nagy része is (a szemeteszsákokkal együtt) elhagyta a szigetet.

Ekkor jött el a mi időnk! :-) Maradt a szigeten három srác, s a befizetett grillpartit (sörökkel fűszerezve) készséggel felszolgálták nekünk. Csak nekünk. (Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy rajtunk kívül még egy japán férfi maradt ott a kisfiával a szigeten éjszakára. Stílusosan szólva: nem sok vizet zavartak.) Vacsora után mászkáltunk kicsit zseblámpával a lecsendesedett tengerparton, hallgattuk a hullámverést, és gyönyörködtünk a felkelő Holdban és Okinawa távoli fényeiben.

Az éjszaka csodálatosan szép volt. Kint aludtunk a faház előtti teraszon, mert ott hűvösebb volt, és ráadásul kellemes álomba ringattak a közeli tenger hullámai. Hajnalban fölébredtem a móló felett ragyogó teliholdra; és onnantól kezdve nem is aludtam, hanem átmentem a keleti oldalon a napfelkeltét bámulni...