A tájfun (japánul 台風 azaz taifu, angolul typhoon) alacsony légnyomású légköri jelenség, a trópusi ciklon egyik fajtája, többnyire forgószéllel, akár a 200 km/órát is elérő sebességű szélrohamokkal és nagy esővel kísérve. Az ilyen szélviharok a meleg óceánok felett, az Egyenlítőtől északra, a felszálló levegő és a Coriolis-erő hatására keletkeznek, majd nyugat felé haladva érik el a szárazföldeket: az Atlanti-óceánon hurrikánnak nevezik őket, és minden évben a Karib-szigeteken, Florida és az Egyesült Államok déli részén pusztítanak, a Csendes-óceánon (Délkelet-Ázsiában) a nevük tájfun, és rendszerint a Fülöp-szigetektől keletre keletkeznek, majd nyugat-északnyugat felé haladnak Tajvan, Kína, Okinawa, Korea, Japán irányába...
Belsejükben a légnyomás jóval alacsonyabb a szokásosnál, 950-980 hPa (= hectopascal, ez egyenlő 1 millibarral, azaz 100 Newton/négyzetméterrel...). Minél kisebb középen a légnyomás (a tájfun "szemében"), annál nagyobb a szívóereje, annál gyorsabban forog, és annál nagyobb károkat tud okozni. A Krosa nevű szupertájfun légnyomása 2007. októberében Tajvan felett (épp ott voltam) 925 hPa volt... (A forgás mindig az óramutató járásával ellenkező irányú.)
Évente mintegy 30 tájfun keletkezik az Északnyugati-Csendes-óceánon, és ebből többnyire 7-8 fejlődik komoly viharrá, amelyek elérik az emberlakta szigeteket és a szárazföldet. Japán fő szigeteihez már rendszerint csak 2-3 ér, de azok igen erősek lehetnek; a többi az ázsiai kontinenst (Kínát, Koreát) elérve többnyire szerteoszlik. Tajvan és Okinawa azonban általában jócskán kap az erejükből. A legmagasabb tájfun-szezon Okinawán augusztus-szeptember hónapokra esik; alig pihenjük ki az április végi, májusi esős évszakot, ha szerencsénk van, június-július nyugodtabb, s máris itt a tájfun-időszak! Ennyit a kiegyensúlyozott szubtrópusi éghajlatról... :-)
A tájfunoknak Japánban nem adnak személyes neveket, hanem egyszerűen sorszámozzák őket mindig az adott évben. A képen a 2010-es 7-ik tájfun (No. 1007) térképe látható, augusztus 31-én.
Ez a tájfun (pont Budapestről való visszaérkezésem előtt) telibe kapta Okinawát, ennek ellenére a hatása mégsem volt túl erős, mert nagyon gyorsan továbbhaladt. A tájfunok sebessége (nem a bennük forgó szélé!) általában lassú, mintegy 20 km/óra, ez a mostani 35-tel ment. Ez azt jelenti, hogy alig egy nap alatt áthaladt a szigeten, viszonylag szűk kerületben éreztetve hatását. Erős szél és sűrű eső volt az eredménye mindösszesen.
Feltöltöttem a YouTube-ra a legfrissebb, szeptember 3-i, No 1009-es számú tájfun keletkezésének egynapos folyamatát. Jól látható, ahogy a Fülöp-szigetek közelében a felhők (a szelek mozgásának megfelelően) az óramutató járásával ellenkező irányba "összecsavarodnak":
Manapság a tájfunok nem okoznak különösebb károkat; a közlekedés persze leáll, különösen a légi, de az autóknak és persze a gyalogosoknak is jobb otthon maradni. Rövid idő alatt nagyon nagy mennyiségű (pl 70 cm!) eső képes "leesni" (ez kb Zala megye egész évi csapadékmennyisége), már amennyire ez esésnek nevezhető, hiszen a viharos szél miatt a víz stílusosan vízszintesen érkezik. Az esernyő - elképzelhető - nem sokat véd ellene! Az utcákon ilyenkor patakokban ömlik a csapadék, és hát lehet látni, hogy mit ér a jó csatornázás: Okinawán a lefolyók fél méter szélesek és sűrűn egymást érik az utak mentén. (Otthon, Budapesten ugyebár egy kis tavaszi záportól is bedugul a forgalom, a rosszul megtervezett csatornák nem bírják levezetni a vizet. Mindig mondom, ide vagy Tajvanra kéne jönni tanulni az útépítőknek!)
