Azt hiszem, nincs olyan ember, akinek ha a japán rajzművészet szóba kerül, nem Hokusai híres képe, a tenger habjai között átlátszó Fuji hegy sziluettje jutna eszébe. Természetesen Japánba készülődvén nekem is sokszor felvillant ez a kép, és Okinawára érkezve nem is lepődtem meg (csak később), hogy a turistaboltokban mindenütt találkozhattam is vele. Egyetemi lakásom berendezésénél vettem is hát mindjárt egy ezt a képet másoló, trükkösen kettévágott függönyt, stílusosan a fürdőszobába vezető kiselőszoba elválasztására…

Érdeklődésem azonban nem állt itt meg. Bár Okinawa messze van a Fuji hegytől, és az itteni hagyományos népművészet sem sokban emlékeztet erre a letisztult, fantasztikusan szép rajzstílusra, elkezdtem kicsit utánaolvasni Hokusainak.

Nem is tartott soká, amíg rábukkantam és letöltöttem az alábbi cikket:

Cartwright, J. H. E. & Nakamura, H. (2009): What kind of a wave is Hokusai’s Great Wave off Kanagawa? – Notes & Records of the Royal Society 63(2): 119-135.

Nagyrészt ennek a rendkívül érdekes közleménynek az alapján készült ez a bejegyzés.

Katsushika Hokusai 1760 és 1849 között élt Edo-ban (a jelenlegi Tokióban). Minden bizonnyal a leghíresebb japán rajzművész, akinek vízfestményei és fametszetei világszerte ismertek és sok más művészt, beleértve költőket és zeneszerzőket is, megihlettek. Ez a tenger hullámai mögül előbukkanó Fuji-kép talán a legnépszerűbb, a legtöbbet sokszorosított és felhasznált képe. Eredetileg egy sorozat részeként készült ("Fugaku Sanjurokkei", azaz "A Fuji-hegy 36 látképe", ezek mind megtekinthetők itt: http://en.wikipedia.org/wiki/Thirty-six_Views_of_Mount_Fuji), de Hokusai valójában nem is 36, hanem 46 képet festett a Fujiról 1831 és 1833 között. Sőt, később ezt a sorozatot is 100-ra egészítette ki. A 36 kép fametszetként készült, mindössze 25 x 37 cm-es lapokra, és erről készültek a színes lenyomatok.

Hokusainak nem volt könnyű élete. A Fuji-sorozat idején anyagi nehézségekkel is küszködött, 1827-ben beteg lett (valószínűleg szélütés érte), 1828-ban meghalt a felesége, és 1829-30-ban unokájától is meg kellett válnia. Mindezek ellenére művészi tevékenysége ekkortájt csúcsosodott ki, ahogy azt a "Nagy Hullám" tökéletessége is mutatja. Hokusai azonban még mindig nem volt magával elégedett; 1834-ben, a "36 látkép" befejezése után ezt írta: „Hat éves koromtól kezdve próbáltam lerajzolni az élet jeleneteit. Ötven éves koromtól szép mennyiségű, művészinek nevezhető képet készítettem, de 70 éves korom előtt egyiket sem lehet említésre méltónak tartani. Hetvenhárom évesen már meg tudom ragadni a madarak és más állatok, rovarok és halak testének alakját, a növények növekedését. Ha ezt így folytatom, akkor 80 éves koromra már biztosan még jobban megértem majd őket, és amikor 90 leszek, sikerül lehatolnom természetük lényegéig. Remélem 100 éves koromra már isteni megsejtéseim lesznek, és mire elérem a 110-et, minden pont és vonal, amit rajzolok, élni fog a papíron. Adassék meg az erényes öregeknek, hogy lássák, nem túl sok, amit remélni merészelek!”     

Hokusai mester sajnos 88 évesen, 1849-ben meghalt, ezért sohasem tudhatjuk meg, vajon valóban elérte volna-e művészetének ezt a tökéletességét. Annyi azonban bizonyos, hogy "A kanagawai Nagy Hullám" és sok más képe hihetetlenül megragadó, és a Természet pontos megfigyelésén túl mégis lenyűgözően egyéni látásmódot tükröz.

És akkor térjünk a cikk címében feltett kérdésre: vajon milyen hullám is ez a bizonyos nagy hullám? A kérdés azért érdekes, mert újabban sok értelmezés, még az UNESCO 2003-as nemzetközi figyelmeztető jelzése is félreismerhetetlenül úgy hivatkozik Hokusai képére, mint egy cunamira, azaz a Délkelet-Ázsiában meglehetősen gyakori szökőárra.

Anélkül, hogy itt most nagyon mély és részletes elemzésbe (azaz a cikk teljes ismertetésébe) bocsátkoznék, kiderül, hogy bizony Hokusai mester - bár nyilvánvalóan hallhatott, sőt esetleg láthatott is cunamit (1792-ben a kyushui Unzen Fugendake vulkán kitörése és az azt követő szökőár 15.000 ember életét követelte) - ezen a képén nem a valóságot hűen követve ábrázolta ilyen hatalmasra a hullámokat (a Fuji hegyhez és a csónakokhoz képest), hanem részben a perspektíva, részben pedig az aranymetszés kedvéért torzította el az arányokat. Erre a konklúzióra a szerzők saját helyszíni megfigyeléseik, Hokusaitól vett magyarázó idézetek és a hullámok fizikai természetét elemző számításaik alapján jutottak. Egészen odáig merészkedtek, hogy Hokusai mester, tulajdonképpen tudatosan, a hullámtető fodrainak ábrázolásában a fraktálgeometria egyik jelenségét illusztrálta; amely fizikai jelenség cunamihullámnál sosem, csak a parthoz közeli, a sekély víz következtében megtörő és átbukó hullámokon tapasztalható.