És akkor folytatódik minden! Igaz, csak rövidebb ideig, egyelőre ahogy kinéz, 4 hónapra jöttem vissza a szigetre. De ezzel is mindent újra kellett kezdeni, augusztus 4-én lejárt a három éves itt-tartózkodási engedélyem (az "alien registration card"-om), és még otthon el kellett intéznem az új vízumot. Mivel csak rövid időre kaptam igazolást a Ryukyu Egyetemtől ("Certificate of Eligibility"-t), ezért a vízumom most már csak egy évre szól... Új, ismeretlen, sokkal kisebb lakásba költöztem, az itthagyott cuccaim nagy részét az ismerősöktől kellett összeszednem. Egyedül az autóm várt meg, Hunoréknak köszönhetően, hibátlan állapotban, 6500 kilométerrel gazdagabban...

Tajvanon át érkeztem (erről külön bejegyzés szól), s hoztam magammal egy tájfunt is, a Bolavent, amelyre most nagyon rákészültek a japánok... Állítólag 60 éve nem volt ilyen erős, s valóban, egyenesen Okinawa felé vette az útját. Vasárnap ért ide, már az új lakásomban voltam, nagyjából berendezkedve, igaz internet meg még néhány apróság nélkül. Szinte teljesen leállt a közlekedés, lezárták az autópályát, becsuktak a boltok, még a Sanei, a MacDonalds, a Starbucks is sötét maradt. Vasárnap délután a Barclays bevásárló központ teljesen kihalt volt, egyedül a MosBurger működött, na és persze arrébb a convenience store-ok, Lawson, Family Mart, Coco világítottak az éjszakában. Náluk az élet sose áll meg...

Milyen érzésekkel jöttem vissza? Vannak gondolataim, amiket talán nem is kéne leírnom... Elszomorító érzés volt például a budapesti repülőtér. Ferihegy, vagy ahogy átnevezték, a Liszt Ferenc, már nem is a mienk. Persze, már rég nem a mienk (valami orosz milliárdos vette meg?), de eddig, a Malév megszűntéig legalább a látszat megvolt. Magyar feliratok, magyar emberek, magyar cégek. Most meg úgy néz ki, mintha már külföldön lennél, persze, vannak magyar feliratok, de a reptéri munkások hátán "Celebi" (valami török air cargo társaság?) felirat van, ugyanez a buszokon, a parkolási díj 3000 forint (hol élnek ezek?), és van rá 3 (három!) perced, hogy díjmentesen kiszállj-beszállj a kocsiból az érkezés-indulásnál... Mindehhez a reptér gyakorlatilag üres, a "csövek", ahova valaha a gépek csatlakoztak, vakon néznek a semmibe (a mostani gépek túl kicsik, túl alacsonyak, hogy csatlakozzanak), busszal vagy gyalog kiballagsz a Ryanair-hez vagy a kis propelleres Tyrolianhez, ami Bécsbe visz és kész. Snassz az egész, világvége, falucska. Mégis úgy csinálunk mintha a világ közepe lenne, ez a legfájóbb.

És akkor megérkezel Tajvanra, Taoyuan repterére, amihez tudni kell, az ország területe harmadakkora, mint Magyarország (jó, a lakossága viszont majdnem háromszoros). Beláthatatlan sorban állnak a China Airlines óriásgépei, minden tajvani, nemzeti, cégek, zászlók, feliratok, termékek... Persze, őket is sújtja a "világválság", félnek Kínától, a "nagy testvértől", de érzed, hogy minden működik, dobog, ver, "dübörög". Már sokszor elmondtam, akinek tudtam: kevesebb mint 2 év alatt építették fel a Taiwan High Speed Rail-t (a tajvani sinkanzent), végig betonoszlopokra emelt pályán, 345 kilométer hosszan. A 300 km/órával is száguldó vonatok 90 perc alatt teszik meg a Taipei - Kaohsiung távolságot, gyakorlatilag a sziget teljes nyugati hosszában. Egy olyan országban, ahol évente 10-15 félelmetes tájfun, és pár évente pusztító földrengés is tombol... Ugye nem is kell ehhez összehasonlítanom a budapesti 4-es metró építési hercehurcáját??

Okinawa látszólag a régi módon fogadott, füllesztő meleg, aprócska baráti társaság a reptéren... Közelebbről megnézve, az 5 hónap alatt is nagyot változott az egyetem környéke, Ginowan és Nishihara városa. Épületek tűntek el, újak nőttek ki a földből, utak változtak, boltok csuktak be és nyíltak újak. Zajlik az élet, és nem lehet mondani, hogy eredménytelenül. Új helyemen berendezkedni már fáraszt, megint összeszedni minden apróságot, ami a napi élethez kell... Sokkal kisebb a mostani lakásom, visszaszerzett holmijaim nagy része be se fér. Itt az idő szelektálni, már csak azért is, mert a 4 hónap borzasztó rövid lesz, és már most gondolnom kell a hazamenetelre. Egyelőre nem találom a helyemet, hiányoznak még a hazai fények, színek, ízek, illatok...