Na ne ijedjen meg senki, ezek nem az én indokaim. Az előző negatív bejegyzéshez kapcsolódva, már régóta szerettem volna megosztani azt a - bennem először nevetséget, majd szomorúságot gerjesztő - listát, amit hónapokkal ezelőtt találtam a neten egy amerikai katona 2007-es blogjában. "Top 10 Reasons I Want to Leave Okinawa" - ez a listájának a címe, és nagyon sokat elárul az amerikaiak ittlétéről, sőt az egész amerikai világfelfogásról. Megpróbálom hű fordításban alább közreadni. "No comments" - ahogy mondani szokták.

"Mint a legtöbb ember, akivel itt beszélgettem, alig várom, hogy visszatérjek az Egyesült Államokba. Öt és fél évet Japánban eltölteni érdekes és nevelő hatású, de az újdonság élménye már rég elkopott. Íme a 10 legfontosabb ok, amiért kész vagyok elhagyni Okinawát (visszaszámláló sorrendben):

10. "Engrish" - azaz rossz angolság. "Are you make okay rubber stamp?" (Valami olyasmi, hogy "jó lesz, ha megcsinálom a gumibélyegződet?")

9. Autóvezetési, közlekedési stílus, illetve stílustalanság. A sávok be nem tartása. Az indexelés hiánya. Az elsőbbség megadásának hiánya, még a stoptáblánál se (pedig a táblák JAPÁNUL vannak, még az amerikai bázisokon is). A vicces oldala: dudáltál már valaha jó erősen egy olyan sofőrre, akinek személyiségét és egész életfelfogását átitatja a békeszeretet és a konfrontációk elkerülése?

8. Más, az utakkal és a közlekedéssel kapcsolatos kiállhatatlanságok. Bekanyarodás: a sávok áthágása tulajdonképpen nagyságrendekkel elviselhetőbb, mint az út közepén való megállás a túloldalra való átkanyarodáshoz, és a teljes mögötted lévő kocsisor blokkolása... Közlekedési lámpák: az egész sziget kb 150 kilométer hosszú, vagyis igazán nem kéne hogy szükség legyen 20 méterenként egy közlekedési lámpára. És ugyebár már feltalálták a forgalomérzékelő lámpaszabályozót; igazán nem érthető, hogy pont a "világ csúcstechnológiás országában" ezt miért nem alkalmazzák... Parkolás: örülök, hogy építenek egy 6-emeletes áruházat a bevásárolni kívánt cuccoknak, de mi lenne, ha még 2 emeletet ráhúznának, hogy legyen valahol parkolni is hozzá?

7. Alkatrészellátás a bázison. Lényegében szivatás az egész. Az égvilágon mi értelme van olyan cuccokat árulni, amikhez a tartozékok (festékkazetta, porszívózsák, isten tudja micsoda) utánpótlása már megoldatlan? 90 nap alatt a 30-ik alkalommal próbálom megrendelni a nyomtatómhoz a festékkazettát (és a vége felé már bizonyosan egy kicsit emeltebb hangon), és a válasz még mindig az, hogy "tulajdonképpen kimehet a városba megvenni". Mi lenne, ha az üzlet alkalmazottja menne ki és szerezné be az általa árult eszközökhöz a tartozékokat? Hogy AMERIKAI DOLLÁRRAL tudjak fizetni és ne kelljen az angolommal kínlódni a japánok között?

6. Himnusz. Minden reggel, a világon mindenütt a katonai bázisokon lejátszák a himnuszt a zászlófelvonásnál. A katonáknak meg kell állniuk, akármit is csinálnak, és tisztelegve megvárni a zászlófelvonás végét. Japánban is ezt csináljuk, amikor lejátszák az amerikai himnuszt, és utána ugyanezt a japán himnusz alatt is. De az a sok "gyepnindzsa" meg a többi japán személyzet a bázison miért nem adja meg a tiszteletet még akárcsak a saját himnuszuknak se?

5. A "vendéglátó" ország alkalmazottai. Akárhova nézel a bázison, japán személyzet dolgozik mindenütt. Ők főznek a Taco Bell-nél, ők töltik fel benzinnel a kocsid tankját, ők festik a házakat, javítják meg a légkondit, nyírják a füvet, stb., mindent ők csinálnak. Még se kell egy kukkot sem tudniuk angolul, vagy követni a katonai szabályokat az öltözködésben, a vezetésben, az igazolványok felmutatásában, bármiben. Jönnek-mennek kedvük szerint, fölvásárolják az összes olcsó sört péntek délután, elfoglalják az edzőgépeket a konditeremben, beülnek a szaunába, és ha nyomtatót árulnak, akkor elfelejtik hozzá az alkatrészeket, viszont 20 kilós rizseszsákokkal tömik tele az élelmiszerboltot, és ha egy zacskó hagymakrémlevesre fájna a fogam, akkor azt képtelenség beszerezni.

4. Időjárás. Szemmel láthatóan azt a pénzt, amit a forgalomkövető közlekedési lámpák fel-nem-szerelésével meg a nyomtatók festékkazettájának be-nem-szerzésével megspórolnak, valamiféle időjárás-ellenőrző berendezésbe fektették. Mert miért van az, hogy hét közben pokoli meleg van, süt a nap hogy meg kell dögleni, de ahogy elérkezik a hétvége, el kezd esni az eső? De nem ám kellemes, frissítő nyári zápor, hanem forró, özönvízszerű zuhé, amitől olyan az ember érzése, mintha a Jóisten vizelne rá fentről... Néha persze hétközben is esik az eső, és olyankor jön egy tájfun. A tájfun jó dolog, mert olyankor nem kell dolgozni. Az időjárásgép azonban úgy van beprogramozva, hogy a tájfunok is a hétvégén csúcsosodnak ki, amikor végre szabadnapunk lehetne.

3. Szemgyönyörködtetés. Tizennégy éve vagyok házas, imádom Paulát, a feleségemet teljes szívemből és lelkemből. De tudom, hogy néha szüksége van a kirakat-nézegetésre, a "window shopping"-ra, s ez rendben is van. A csajoknak körül kell nézni a boltokban néha, és közben a pasikat is szemezik, csakúgy mint a fiúk, akiknek meg a csajokat kell néha megnézniük. Ameddig mindenki tudja és betartja a határokat, addig nincs ezzel semmi baj. De itt, Japánban egyszerűen nincs mit nézni. A japán pasik..., hát, mind buzinak néz ki. És a japán csajok! Mind úgy öltözik, mint a legvadabb prosti, de azért mert Britney így néz ki a legújabb klipjében, még nem kéne a közértben vagy a gyorsbüfében is hozzá öltözni...

2. Steak. Marhaszelet. Marhahúsból készül. Megsütik. Finom. Férfikaja. Ki kell próbálni, aki még nem próbálta volna. De az a csirkecafat, ami a szójaszószban ázik valami majonézcsíkkal a tetején, és amit steak-ként próbálnak meg rádsózni az étteremben, az nem STEAK, az isten szerelmére! Csak azért járunk vissza mégis az étterembe hozzá, mert már unjuk a taco rice-t, a manchu-wokot és a burger kinget.

1. Wal-mart. (Egy amerikai bolthálózat.) Utálom, hogy ezt fel kell sorolni, és még jobban, hogy ezt kell tegyem az első helyre. De sajnos igaz. Alig várom, hogy különféle elvarázsolt hiánycikkeim listájával a kezemben (például rendes tej, farmernadrág és kalapács) bemehesssek egy olyan boltba, ahol mindezt megtalálom. Hogy vehessek végre szöget (amitől a kalapácsnak értelme van). És hogy elolvassam, megértsem végre a feliratokat. Hogy megértsem, amit a csaj a kasszánál makog. És hogy amikor a bevásárlás után visszaérek a kocsimhoz, beülök és kihajtok vele a parkolóból, akkor a szigeten mindenki álljon meg, hogy kiengedjen engem a sávomba, hogy ne úgy kelljen suttyomban gyorsítva becsusszannom a kocsik közé..."