Szeptember 21 és 30 között utaztam fel másodszor a Tokara-szigetekre, amelyek Amami-O-shimától északra, Kuyshutól és Yaku-shimától délre helyezkednek el. A komp már majdnem két hete nem járt, a sorozatos tájfunok és a szeles időjárás, a tenger magas hullámai miatt. Mikor végre elindult, már aznap döntenem kellett, aztán megvennem a repülőjegyet, és el is szállnom Kagoshimáig, hogy elérjem a kikötőből fél órával éjfél előtt induló hajót dél felé. Ez a hajó, a "Toshima ferry" a fő verőere a szigeteknek, hetente kétszer kötögeti össze a Tokara-csoport 7 lakott földdarabját, Kuchino-shimától Takara-jimáig. Egy korábbi utam alkalmával már voltam Nakano-shimán és Takara-jimán, most megint két sziget, Kodakara-jima és Akuseki-jima fért bele a majdnem 10 napos kirándulásba.
Akuseki-jima - mint a északi Tokara-csoport többi tagja - kihalt vulkáni sziget, területe 7,5 négyzetkilométer, legmagasabb pontja 584 méter, lakosainak száma körülbelül 50. Neve "ördögi, rossz kősziget"-et jelent, s a kikötőben felszerelt 
régi információs táblán ez olvasható: "On this divine island lives the God Boze who exorcise human evils" - azaz tehát "ezen az isteni szigeten lakik a Boze nevű szellem, aki kiűzi az emberből az ördögöt".
A sziget tele van szent helyekkel, erdőfoltokkal, "utaki"-kkal (kegyhelyekkel), amelyek az erdő különféle szellemeit, köztük a főistent, Bozét hivatottak tiszteletben tartani. Évente egyszer, a Hold járásához alkalmazkodva (általában júliusban) Akuseki-jima kis közössége ünnepélyt rendez, amely a Bozénak öltözött maszkos táncosok, dobok, imádságok részvételével zajlik. Szeptemberben ezeket a nagy, papírmasséból készült, engem hosszúfűlű denevérre emlékeztető maszkokat a kegyhelyek mögött kupacba rakva lehetett megcsodálni.
Bár a kikötő fölé magasodó hegycsúcs már nem füstöl, azért a szigeten még mindig vannak vulkanikus tevékenységre utaló nyomok. A vizet a part közelében vörösre festi egy tenger alatti, vastartalmú termálforrás, és a következő öböl szélén szabadfelszíni, füstölgő kénlyukak találhatók, amelyek alá egy forró homokfürdőt is berendeztek. Ez a "hot sand bath" nevezetes turistacsalogató, a vállalkozó kedvűeket nyakig betemetik a meleg, kénes homokba, és ez állítólag jó hatással van az ízületekre. Én azonban - allergiás lévén - még a környék kénes levegőjétől is kínlódtam, és 5 napos tartózkodásom első idejében azt sem tudtam, mitől fáj folyamatosan a fejem.
Sétáim közben azon gondolkoztam, vajon hányan vannak, hogyan élnek az emberek egy ilyen kis szigeten? Amikor elmentem az iskolaépület mellett, benéztem egy osztályterembe, volt benne három pad… Élnek a szigeten (a korábbi könyvem szerint) tán 80-an, gyerek lehet úgy összesen 15-20? Korosztályonként, évfolyamonként 3-4? Milyen lehet itt egy tanóra?
Este vacsorakor rákérdezek vendéglátómnál a számokra: hát bizony talán csak 50-en ha vannak összesen, a könyvadatok le vannak maradva, nyilván közben el is költöznek, meg kihalnak az öregek. Tizenhárom család van összesen, egyetlenegy baba, 7 junior high school student, és egy-egy elemi osztályban (évfolyamban) 1-2 gyerek van összesen. Hihetetlen. 8 tanár van az iskolában, a különböző évfolyamokra, tantárgyakra. Ennyi. Bolt, étterem nincs, szálláshely van négy (a 2009-es térképen még öt), de jelenleg úgy néz ki, én vagyok az egyetlen vendég. Italautomatát egyet találtam, az működik, de hiányzik belőle a tejeskávé minden fajtája (Coca Cola van benne, nem kell senkinek), nyilván az a legnépszerűbb, nem tudom mikor töltik majd újra. Hogy miből élnek? Számomra örök rejtély. Állami támogatás? Biztosan van az is, egy ilyen önkormányzat nem létezhet a lakók adójából. Teheneket sokfelé látok, a férfiak nagy része kint dolgozik az istállók, legelők körül. Van egy "energiaközpont", kis erőmű, azt hiszem olajjal megy, az szolgáltatja az elektromos áramot mindenhova. Környezetbarát megoldást, szélkereket, napelemet, nem láttam sehol.
A bambusz mellett a sziget legjellegzetesebb, természetes növénytakaróját a "birou" nevű kínai legyezőpálma (Livistona chinensis) erdei alkotják. A pálmafák között akad lombosfa is, az avar jó, nyirkos, és töbféle ezerlábút is találok benne. Összesen 9, a sziget faunájára nézve új adatot 
gyűjtök össze, mert ikerszelvényeseket ezen a szigeten sem jegyeztek fel még soha. A legjobb fogásom utolsó nap délelőttjén a Birou-yama nevű erdőben egy öreg lombosfa korhadt fatörzsének kérge alatt talált Nannolene flagellata ezerlábú volt: ennek a fajnak a rokonai a déli féltekén, Ausztráliában, Új-Zélandon élnek.
Gyönyörű az idő, szép a kilátás a kikötőre a meredek hegyoldalról, alig tudok betelni vele. Egyszercsak alulról feltűnik egy vándorsólyom, észrevesz, pillanatok alatt felszáll messze a magasba. Milyen érzés lehet vándorsólyomnak lenni ezen a szigeten? Minden az övé, uralkodik az egészen, pár perc alatt körberepüli, átlátja a tenger szintjétől az 584 méteres hegycsúcsig. Félnek tőle a madarak, ő a király, fönt fészkel valahol egy elérhetetlen sziklafalon (akad ilyen), és szabad, azt csinál amit akar. Lenéz az emberekre, jönnek-mennek, mit akarnak ezek a hangyaapróságok itt? Ő már ki tudja mióta itt van, jöhet tájfun, földrengés, vulkánkitörés, könnyedén átvészeli mindet, övé a világ.
