Tegnap lementünk repülőkutyákat etetni az egyetem egyik üvegházába. Ezek a repülőrókának is nevezett gyümölcsdenevérek szabadon élnek Okinawa szigetén, esténként körbe-körbe röpdösnek az egyetem parkjában, parkolójában, de még Naha város kivilágított utcáin is. Jó nagy állatok, testük 22-25 cm, szárnyfesztávolságuk eléri a 70 cm-t is. Az egyetemen egy üvegházban Masako Izawa professzorasszony, a Riukiu-szigetek neves emlősállat-kutatója tart belőlük néhány példányt, már vagy 10 éve. Többségük szelid, fogságban született vagy balesetből behozott egyed, repülni nemigen tudnak, és a vadonba visszaengedni se lehet már őket. Naponta gyümölcsökkel, zöldségekkel etetik őket, és a társas viselkedésüket vizsgálják.
Japánban és tőle délre, azaz a kelet-ázsiai (nyugat-csendes-óceáni) szubtrópusi szigeteken összesen három repülőrókafaj, azaz tudományosan helyesebben szólva gyümölcsevődenevér-faj (Macrochiroptera) él. A riukiui gyümölcsevő-denevér (Pteropus dasymallus) délen a Yaeyama-szigetektől északra, az Osumi-szigetekhez tartozó Kuchinoerabu szigetig terjedt el; ez utóbbi
előfordulás a gyümölcsevő denevérek tekintetében a legészakibb elterjedési pontok közé tartozik. Bundájának színezete többnyire sötétbarna, a nyaki részen fakó, világos nyakörv látható. A fajnak több alfaja ismert: a törzsalak (P. d. dasymallus) fordul elő északon, nagyrészt a Tokara-szigeteken (biztos adatok Nakanoshima, Tairajima, Akusekijima és Takarajima szigetekről vannak). Télen a kuchinoerabui populáció rejtett, lelassult életet él és nehéz megfigyelni. Valaha a Kyushun lévő Kagoshima város környékén is élt, de onnan már kipusztult. Ez az alfaj a legnagyobb termetű a négy japán alfaj közül.
Okinawán és a környező szigeteken a P. d. inopinatus alfaj él. Világos nyakörvét a toroktájékon néha sötét hosszanti csík választja ketté. A keletre fekvő Daito-szigeteken külön alfaj honos, a P. d. daitoensis, amelynek a nyakörve a legvilágosabb és a legszélesebb a japán alfajok közül. A legkisebb termetű alfaj, a P. d. yayeyamae a déli Sakishima-szigeteken (Miyakot is beleértve) él, ennek a nyakörvét is megszakíthatja egy sötét sáv.
A második gyümölcsevődenevér-fajt, az okinawai gyümölcsevő-denevér (P. lochoensis) 1870 óta senki sem látta, ezért feltehetően kipusztult. Mindössze két múzeumi példánya létezik, mindkettő a londoni Natural History Museum-ban. Bundájuk rövid szőrű, fekete, nyakörvük halvány.
Japánban a harmadik repülőrókafaj kizárólag a Bonin- (vagy Ogasawara-) szigeteken él (Pteropus pselaphon). Ez a faj szinte teljesen fekete, csak fedőszőrei lehetnek ezüstösek. Bundája vastag, világos nyakörve nincsen.
A Pteropus dasymallus fajnak létezik egy ötödik alfaja is, a P. d. formosus, amely Tajvanon élt (vagy él). Gyakorlatilag kipusztultnak tartják, Tajvan nagy szigetéről biztosan, de a keletre fekvő Green- (Zöld-) szigeten 2005-ben két megbízható denevérkutató két példányt figyelt meg egy fán (Cheng, H-S. & Hsu, Ch-L.: Formosan Flying Fox found on Green Island again. – International Conservation Newsletter, September 2006, 14(3): 3-4.). Huszonöt évvel ezelőtt ezen a szigeten 20 ezerre becsülték a gyümölcsevő denevérek számát; a nagy szigetről is és itt is a túlzott vadászás irtotta ki őket. A tajvani repülőróka bundája vörösesbarna színű, nyaka sárga, a lábszára szőrös, a felkarjának (szárnyának) hossza 124-141 mm, füle 20-28 mm hosszú. Sajnos a teljes élőhelyvesztés miatt a friss megfigyelés még a szakértők szerint sem jelenti azt, hogy remény lenne a tajvani repülőróka fennmaradására.
