A Hakugindo templom Dél-Okinawán, Nahától délre Itomanban, a 331-es út mentén húzódik meg szerényen egy szikla tövében. Az útról alig lehet észrevenni, és nem is látogattam volna meg, hogy ha az alábbi, legalább 400 éves legendát nem olvasom el hozzá az interneten.

Volt egyszer egy szegény riukiu halászember, aki egy gazdag (talán satsuma?) szamurájtól kért kölcsön pénzt, hogy új halászhajót építsen, hálókat, horgokat és más eszközöket vegyen magának. A szamuráj adott is neki, és egy év múlva megjelent a halász házánál, hogy behajtsa a tartozást. A halásznak minden erőfeszítése ellenére nagyon rossz éve volt, nem volt elegendő fogása, ezért nem tudott fizetni. A szamuráj feldühödött, előkapta kardját és ott helyben le akarta fejezni a szegény halászt. Már emelte a kardját, amikor a halász csendesen tiltakozva csak annyit mondott: „Mielőtt megütnél valakit, tedd hátra a kezedet egy pillanatra, csillapítsd le dühödet, és ha még mindig meg akarod ölni, hát legyen.” A szamuráj megdöbbenve a merészségen így cselekedett, és a pillanat közben rájött, hogy a riukiu férfiaknak már régóta nincs fegyverük és sohasem harcolnak, nem tudnak visszaütni. Megszelídülve elhagyta a halász házát, és megígérte, hogy egy év múlva újra eljön a tartozásért.

Ahogy hazaért saját házához Japánba, egy idegen lábbelijét találta az ajtaja előtt. Gyanakodva, hogy felesége bizonyára egy másik férfival hált, ezen feldühödve előrántotta kardját és belépett a szobába, hogy megölje az idegent. De ahogy csapásra emelte a karját, eszébe ötlöttek a szegény halász szavai, és megállt egy pillanatra, leengedve kardját és hátratéve kezét. A pillanat elegendő volt ahhoz, hogy az idegent jobban szemügyre véve felismerje benne a saját anyját. Anyja elmagyarázta, hogy azért visel férfikimonót és lábbelit, hogy megvédje fia feleségét az idegen, rossz szándékú férfilátogatóktól, amíg a ház ura nincs otthon.

Eltelt az egy év, és a szamuráj visszament a Riukiu Királyságba a szegény halászhoz. A halász azonnal oda akarta adni a pénzt, amivel tartozott, mert jó fogása volt és sikerült összegyűjtenie a visszafizetni valót. A szamuráj azonban így szólt: „Nem, már nem akarok pénzt tőled többé. Majdnem megöltem a feleségemet és az anyámat, de te megmentetted az életüket azzal, amit mondtál. Azért jöttem, hogy megköszönjem neked, hogy megóvtad a családom életét.”

Miután így megegyeztek és kibékültek, elhatározták, hogy a tartozásnyi pénzt elrejtik egy közeli barlangban, és kegyhelyet építenek fölé azoknak, akik a halászokért és a falu népéért akarnak imádkozni.

A legenda a templom mai őrzői szerint jó példája annak, hogy a különböző múltú és felfogású emberek mégis megtalálhatják a közös, békés megoldást esetleges ellentéteikre. És hogy a Riukiu Királyságot az tette naggyá és emlékezetessé a mai riukiu emberek szemében is, hogy mindig a békés utat, a kölcsönös kiegyezést igyekezett választani a történelem viharaiban, a szomszédos nagyhatalmak árnyékában.