32 hónap vendégprofesszorként Okinawa szigetén

Okinawa Mi Amor

Okinawai Nemzeti Színház

2011. augusztus 22. - zkorsos

Az Okinawai Nemzeti Színház vadonatúj intézmény, 2004 januárjában nyitották meg. Maga az épület is impozáns, modern, figyelemfelkeltő, de egyben elegáns is. Ha az ember észak felé az 58-as úton közelíti Nahát, és nem a zsúfolt, sűrű belvárost választja, hanem a tenger felőli, tágas utakat és hidakat, akkor a kikötők között az egyik széles, levegős sarkon terpeszkedik a hatalmas, gyönyörű betoncsipkékkel díszített épület. Széles sétány, zöld park veszi körül, ahova még akkor is érdemes ellátogatni, hogy ha nem akarunk egy előadásra beülni, hanem csak kívülről csodáljuk meg az okinawai művészet fellegvárát.

Az 1972-ben Japánnak visszaadott Okinawa önmagára találásának, önálló arculata kialakításának és értékes, 450 éves történelme és kultúrája felelevenítésének még a 40 évet sem elérő rövid folyamata egyik lépcsője a Nemzeti Színház. A folyamat többek közt olyan jelentős történelmi állomásokkal fémjelzett, mint a világháborúban megsemmisült Shuri Kastély újraépítése (1992), a körülötte lévő park rendezése (2000), vagy az új Prefekturális Múzeum felépítése és megnyitása (2003).

A Nemzeti Színház - mintegy hallgatólagos elismeréseként annak, hogy Okinawa és a Ryukyu-szigetvilág különálló, sajátos terület, amely éppenséggel Japán része - határozott célul tűzte ki, hogy előmozdítsa, népszerűsítse a csendes-óceáni, kelet-ázsiai kulturális kapcsolatokat, ezen belül pedig elősegítse Okinawa hagyományos művészeti módjainak, zenéjének, táncának és drámáinak a megőrzését. Egyik legfontosabb eszköze ennek a "kumiodori", egy sajátságos riukiu művészeti forma, amit talán "elbeszélő táncelőadásnak" lehetne fordítani.


A Nemzeti Színház programját tehát javarészt a "kumiodori" előadások teszik ki, amelyek tradicionális riukiu, japán (kabuki) és kínai elemekkel tarkítottak. A műfaj megalkotójának Tamagusuku Chokunt tekintik, aki 1684 és 1734 között élt, és eredetileg öt híres előadást (történetet) hozott létre, amelyet aztán számos újabb követett. Ma körülbelül 70 klasszikus kumiodori előadást tartanak számon.

Az előadások témái a konfúciánus erkölcs főbb jellemzői, a lojalitás, a hazafiasság, a hűség, az elkötelezettség köré csoportosulnak. Bár a műsorokkal hagyományosan a Riukiu Királyságot meglátogató, magas rangú kínai és más nemzetbeli tisztviselőket szórakoztatták az udvartartásban, később ezekkel az előadásokkal szerepeltek a satsumai shógunok és az edoi császárok előtt is. Manapság pedig a fennkölt erkölcsi értékeknek a mindennapok emberéhez való leszállításául szolgálnak.


Az Okinawai Nemzeti Színházban a kumiodori mellett hagyományos riukiu táncelőadásokat (hasonlóan a Shuri-kastélyban rendszeresen bemutatottakhoz), klasszikus történelmi drámákat, népművészeti előadásokat, zenei esteket (például a tradicionális okinawai háromhúros gitáron, a sanshinon előadottakat), és modern zenei eseményeket is tartanak. Egy ilyen utóbbi, igazán modernnek és némileg talán meglepőnek tekinthető előadóestre, a "Shimmy Explosion"-ra kaptunk jegyeket - japántanárom révén - augusztus 7-ikére.

Yamasato Kanako, itt nem éppen japántanári minőségben...A meglepetést a Shimmy Explosion azzal szolgálta, hogy ez valójában két hastáncos magániskola, a  Studio Claverio és a Ryukyu Belly Dance Priscilla tanulóinak és tanárainak önálló, egész estés bemutatkozása volt. Azt hiszem nem kell magyarázni, hogy mondjuk a budapesti Magyar Nemzeti Színházban elég nehezen lenne elképzelhető hastáncos lányok vidám forgataga esti főelőadásként! Itt Okinawán azonban, ahogy az talán már a fenti jellemzésből is kiderült, a tánc és a zene szorosan összeforrott a hagyományos művészettel, ezért ennek más elemekkel, a keleti, arabos hastánccal, sőt a kubai, dél-amerikai spanyolos táncokkal, salsával és rumbával való kombinálása sem tűnt szentségtörésnek. Éppen ellenkezőleg, az igazán ügyes válogatás és rendezés révén kifejezetten szórakoztató, magával ragadó és látványos előadásban lehetett részünk!


A bejegyzés trackback címe:

https://okinawa.blog.hu/api/trackback/id/tr315538548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása