Riukiu Királyság három korábbi, egymással vetélkedő földesúri hatalomból (Chuzan, Hokuzan és Nanzan) 1429-ben jött létre, amikor Sho Hashi 尚巴志, Chuzan királyának fia, legyőzve másik két vetélytársát, hivatalosan is megkapta a királyi elismerést a kínai császártól. Sho Hashi 1371-től 1439-ig élt, tehát halála előtt 10 éven át volt a Riukiu Királyság első együttes uralkodója, egyben az I. Sho Dinasztia megalapítója. Ő építtette fel a Shuri Várat (Kastélyt) is, amely a Riukiu Királyság központja lett 450 éven át.

Halála után azonban zűrös évek következtek, hét fia rövid váltásokkal, veszekedésekkel követte egymást a trónon (Shuri is leégett), egészen Sho Taikyu-ig (尚泰久, 1415-1460), aki 1454-től haláláig uralkodott. Alatta felvirágzott a kereskedelem Kínával, és a későbbiekben is ez lett az alapja a Királyság gazdaságának. Utána azonban fia, Sho Toku 尚徳王 (1441-1469) megint csak képtelen volt összetartani a királyságot, kegyetlen és szeszélyes uralkodónak bizonyult, akivel az I. Sho Dinasztia meg is szűnt.

A vérfrissítést az Izena szigetén, parasztcsaládban született Kanamaru (1415–1476) jelentette, aki tehetsége révén gyorsan emelkedett felfelé a ranglétrán, és Shuriba költözve először Sho Taikyu tanácsadója, majd kincstárnoka lett. A király halála után annak utódjával nem tudott megbékülni, de amikor Sho Toku is meghalt, a kétségbeesett udvari környezet egyértelműen Kanamarut (ekkor már Uchima lordját) kívánta uralkodónak. Így lett belőle Sho En 尚 円 néven király, s egyben a II. Sho Dinasztia megalapítója. Bár 1470-től csak 6 évig uralkodott, a kormányzás bölcs átalakításával mégis megalapozta a királyság hosszú és sikeres jövőjét.

A következő 400 év történetét itt most nem tudjuk áttekinteni, koncentráljunk a Riukiu királyokra, ott is az uralkodásuk végére. 1848-ban 27-ikként Sho Tai 尚泰 (1843-1901) került a trónra, s neki jutott az a balsors, hogy uralkodásával befejeződött a Riukiu Királyság. 1879-ben ugyanis, Japánban Meiji császár hatalomra kerülésével megváltozott a világ, a sógunátus és a teljes feudális rendszer megszűnt, átalakult a központi kormányzás, létrehozták a prefektúrákat, és a Riukiu elvesztette maradék önállóságát is (1609 óta már a Satsuma hatalom alá tartozott).

Sho Tait lemondatták trónjáról, és a szigetek irányítására tokiói adminisztrátorokat neveztek ki. 1879. március 30-án a volt királynak a Shuri kastélyt is el kellett hagynia és Tokióba kellett költöznie. Királyi rangjától megfosztották, és a nyugati mintára újonnan bevezetett nemesi fokozatok közül a márki rangot kapta. Hátralévő életében visszavonultan élt, mindössze egyszer tért vissza Okinawára, hogy a családi mauzeóleumban, a Tamaudunban lerója tiszteletét az ősök előtt. 1901-ben 58 éves korában bekövetkezett halálakor ő maga is ide került.

Utódja, a riukiu királyi család feje Sho Ten 尚典 "koronaherceg" lett, aki még Okinawán született 1864-ben. Apja halála után azonban már minden riukiu hagyomány (ruházat, ceremónia, nyelv) követését feladta, bár fiatalon, 56 évesen (1920-ban) bekövetkezett halálakor mégis a hagyományoknak megfelelően a királyi mauzóleumban, a Tamaudunban helyezték örök nyugalomra Okinawán. Ő volt az utolsó, aki ezt a tiszteletadást megkapta.

Legidősebb fia, Sho Sho 尚昌 (1883-1923) már nem tartott kapcsolatot Okinawával, 1923-ban hunyt el egy szerencsétlen vakbélműtét következtében. Tokióban van eltemetve.

Őt fia, Sho Hiroshi 尚裕 (1918-1996) követte a riukiu királyi család fejei sorában. Sho Hiroshi a tokiói császári egyetemen szerzett diplomát kelet-ázsiai történelemből és irodalomból.  A háború alatt a Japán Császári Haditengerészetnél szolgált, majd 1947-ben ő is, mint mindenki más a korábbi japán arisztokráciából, elvesztette nemesi címét. Sikeres üzletember lett, a Sho Enterprises alapítója és igazgatója. 1990-ben számos családi hagyatékot, festményeket, dísztárgyakat, iratokat adományozott Naha városának. 1996-ban hunyt el, és bár temetését Tokióban rendezték, végső nyughelyére Izena szigetén, az ősi családi sírboltban talált.

Négy lánya és egy fia van, Sho Mamoru 尚衞, aki jelenleg a riukiu királyi család egyetlen fiúleszármazottja. Az ő nyomára már nem sikerült rábukkanni.