Aki olvasta az eddigi bejegyzéseimet, tudja, hogy igazán nagyon tisztelem az okinawai kultúrát és az itteni emberek múlthoz való hozzáállását; most mégis azt kell mondanom, hogy a Tamagusuku vár megtekintését nem tudom ajánlani senkinek. Nem csak azért, mert megtalálni is alig lehet - igaz, először 2 nagy tábla is mutatja, hogy 2,5, majd 1,8 kilométerre merre van... De a végén már semmi kiírás nincs, csak útelágazások, s mire az ember a hegytetőhöz közel egy sáros parkolóhoz ér, alig hisz a szemének, ha egyáltalán észreveszi a pici barna "Tamagusuku-jo site" táblácskát.
Miután leparkoltam, szinte hiába meresztgettem a szemem, hogy merre is induljak, amíg végre a tetőn megláttam egy ácsolt lépcsőt és korlátot: gondoltam, na ez biztosan a várfalakhoz vezet. Igen, oda vezetett: de az alig pár méteres romos mészkőfalak helyett, mintha a tervezők is tudták volna, hogy mennyivel érdekesebb látvány a szomszédos lejtőn lévő nagyszabású golfpálya. Az ácsolt kilátóról éppen oda lehetett látni.
Tamagusuku vára a legrégebbi a riukiu várak (gusukuk) között, a legenda szerint Amamikiyo isten építette. Egy 180 méter magas mészkődombon fekszik, s a néhány megmaradt falomladékhoz, meg a picike kegyhelyhez egy szép fasoron át vezet az ösvény. Hogy öreg a vár, az jól látszik, de a felújítására, a "reklámjára" többet lehetne költeni...
Miután vagy háromszor körbementem a várat keresve, egy annál sokkal érdekesebb helyet is találtam: a 137-es és 86-os utak találkozásánál felfigyeltem egy építkezésre. A hegyen már állt az új, több emeletes lakóház, de alatta még ott ásítozott az ősrégi, részben beszakadt és kinyílt cseppkőbarlangrendszer, ami olyannyira jellemző az okinawai riukiu mészkőre.